TEMPLOM ALAP

TEMPLOM ALAP GYŰJTÉS VANCOUVERBEN

Gyülekezetünk, teljes nevén a Vancouveri Magyar Regormátus Egyház, Isten kegyelméből 1996 tavaszán alakult, majd csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz Amerikában, így a Nyugati Egyházmegye egyik gyülekezete lett.
Jelenleg egy Holland hátterü gyülekezet ad otthont, de a rendelkezésünkre álló idő kötöttsége miatt ma már egyre nehezebben tudjuk betölteni gyülekezeti szolgálatainkat, rendezvényeinket, a gyermekekkel és az idősekkel való foglalkozásokat és, általában véve, missziói szolgálatainkat.

Ilyen körülmények között, jövő megmaradásunk is veszélyeztetve érezvén, gyülekezetünk elhatározta egy Templom Alap felállítását, azzal a céllal, hogy 1-3 éven belül legyen elég pénzünk arra, hogy saját templomunk lehessen.

A templom alap bizottságunk egy részletes tervet dolgozott ki, melyet egy konzultáns és a gyülekezet is jónak látott.

Gyülekezetünk tagsága, azonban, nem lenne képes az összeget összeadni, így hozzátok is fordulunk és kérünk, segitsetek.

Kérjük nemcsak a gyülekezetet, de egyéni tagjait is adományok gyüjtésére.

Ne felejtsétek el, hogy magyar  testvéreitekről van szó, egy Magyar Templomról, egy Gyülekezetről akik  fennmaradni kivánnak Isten kegyelméből. Kérünk segitsetek ebben a nagy misszióban imával, anyagi áldozattal és testvéri szeretettel.

Minden adomány egy tégla saját templomunk felépítéséhez.

Kérjük adományukat vagy:

INTERACT e-trasfer módján:

Email cím:  magyarreftemplom.vanc@gmail.com

vagy az alábbi címre szíveskedjen postázni:

Hungarian Reformed Church of Vancouver
7159 McKay Ave.
Burnaby, B.C.
V5J 3S6  CANADA
címre elküldeni  “Church  Building  Fund” megjelöléssel.

Adományaikat minden évben nyugtázzuk adóbevallási célra.

Mit kérhetünk Istentől itt Vancouverben?

,,….azt, amit kérnünk kell, nem tudjuk  úgy kérni  ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.  Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik azokért, akiket megszentelt”. (Roma 8, 26-27).

1996 Húsvét. Megalakult a Független Magyar Református Gyülekezet Vancouverben. Isten akarata beteljesedett rajtunk. Áldása kiséri munkánkat.  Visszagondolok az első bibliaórákra, a hollandok szerető támogatására és az istentiszteleti alkalmakra. Mennyi szív  merített új erőt  ezekből. Azóta már megünnepeltük fennállásunk harmadik évfordulóját is.

Az ige a fundamentumunk, Jézus Krisztus a sarokkő és a Szent Lélek a munkálkodó. A belső lelki falak építése már folyamatban van. Szív és lélek. Sok mindent kérünk Istentől:  gyógyulást, erősítést, vigasztalást, szabadulást, pártfogást stb.  Biztató az, hogy kérés, fohász vagy sóhaj el nem száll meghallgatás nélkül.  A hollandok hajlékot nyújtottak  nekünk istentiszteleti alkalmakra, de még nincs saját templomunk. Mindezek után mi is kérhetjük a zsoltáríróval:  “Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik hozzád a lelkem, Istenem!” (Zsolt  42,1).  Az Úr tiszteletére házat építeni szeretnénk. Az égő szomjúság és a vágy, templom építésre buzdít. Ez gyülekezetünk legnagyobb feladata jelenleg. Külső templomfalak építése és tervezése elkezdődhet úgy, hogy felajánljuk az Úrnak munkánkat és engedjük, hogy Isten lelke munkálkodjon közöttünk.

Eljött az idő arra, hogy nyíltan beszéljünk  terveinkről. Ez a templomalapra való gyűjtéssel kezdődik. Kitárt szívvel és  őszinte lélekkel fordulunk Isten felé kérésünkkel és  imádkozunk, hogy a legnagyobb szükségben álljanak mellénk kedves testvéreink hittel, cselekedettel, anyagi támogatással és áldozattal.

Mit kérünk mi az Úrtól itt Vancouverben?  Halgassa meg imánkat, hogy egy saját, megszentelt templomunk legyen. Az Ő gyülekezetében tudjunk mindig együtt imádkozni és hálát adni neki.  Ehhez kérjük Isten vezetését, Szent Lelke munkáját és áldását.