“A szeretet az élet”

“De ki a felebarátom?” “Az aki irgalmas volt hozzá.” Jézus erre azt mondta neki : “Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj.” Luk. 10:29b, Luk. 10: 37

A mai világban a legnagyobb hiány a szeretet. Egyházunk “Szeretetszolgálat” csoportja 1997 márciusában kezdte aktivítását. Célunk az, hogy lehetőleg meglátogassunk minden beteget, gyengélkedőt. Ez a szolgálat elősegíti és kiegészíti a lelkipásztor munkáját , keresztyényi hivatásának betőltését. Jelenleg 7-en végezzük hivatalosan ezt a szolgálatot, de több egyháztagunk nem hivatalosan szintén kiveszi részét ebben a misszióban. A szeretetszolgálatosok elsősorban a betegeket és otthonokban lévőket látogatták. Ezen kívül újonnan bevándorolt magyar testvéreinket támogatták.

Szívem mélyén melengetett személyes élményem kívánkozik most ide: Egyik délután a telefonüzenetek között egy Social Worker rövid üzenetét hallgattam. Ő segítséget kért egy magyar asszony érdekében. Amikor visszahívtam őt, röviden vázolta a néni állapotát. Mivel az idős nénivel nem tudnak angolul beszélni, hozzánk fordúlt segítségért. Rögzitettük a találkozást. Másnap elmentem. a megadott címre. A Social Worker izgatottan várt. Egy kis bemutatkozás után átvitt a magyar beteghez. A néni félt. Magyarul hívta az ápolónőt, aki éppen a melette lévő szobatársát rendezte. Az kedves mosollyal hozzáfordult és azt kérdezte, “How can I help you? ” A néni magyarul modta neki halkan, “Én szeretlek téged. ” Az áplónő nem értette. Itt átvettem a szerepet és tolmácsoltam, amit a néni mondott. Az ápolónő kedves mosollyal fogadta. A néni folytatta, ” Gyere ide és ölelj meg.” Az ápolónő rámszögezte a tekintetét és várta, hogy tomácsoljak ismét. Amikor megértette mi volt a kérés, odahajolt a nénihez, átölelte. A néni ragaszkodóan egy puszit nyomott az arcára. Ezt követően az ápolónő elsietett dolgára, a néni pedig rámtekintett, most már bizalommal és szomorúan elpanaszolta fizikai gátlásait és élete bánatát. Megfáradt lelkének vígasza volt, hogy Isten nem felejtkezett el róla, hogy mégis van még, aki eljön őt meglátogatni nagy magányában. Elbeszélgettünk. Ő beszélt, időnként elcsendesedett, s nagyokat sóhajtott. Istenhez fóhászkodott. Látogatásom vége felé a kezemet megfogta és azt mondta,”Tudom, hogy azért jött, hogy ne érezzem egyedül magam és az időm ezen a helyen könnyebb legyen.” Átölelt és folytatta: “A jó Isten áldja meg!’ Majd elzokogta magát. Feszűlt a szívem. Biztattam a nénit, hogy ne keseregjen igértem máskor is jövök, sőt még mások is fognak jönni őt meglátogatni. Ekkor kicsit megbékélve, letörölgette könnyeit, kezemet szájához emelve megpuszilta és ismételve mondogatta “A jó Isten áldja meg.”

Persze, ez az eset csak egy a sok közül A magány és az egyedüllét nagyon keserves dolog. Talán mindnyájan megtapasztaltuk életünk során. Éppen ezért buzdítom a kedves testvéreket, ha magányosakról, betegekről tudnak, keressék fel őket, vagy hívják telefonon. Ez nemcsak végtelen öröm másoknak, hanem önmagunknak is. Mert ” Szeretet az Élet.”