“Amit tesztek, lélekből végezzétek úgy, mint az Űrnak…”
Kol. 3, 23
2006. évi jelentés
Örömmel számolok be arról, hogy gyülekezetünk Női Köre 2006-ban is további hűséggel szorgalmaskodott rendezvényeink sikereinek biztosításában. Egyházunk Női Köre gyülekezetünk tagjaival, barátaival megrendezték a Húsvét Elötti Sütemény Vásárt, 10. Évfordulónk nagy rendezvényét egybekötve az Egyház Megyei Közgyüléssel, Nemzeti Ünneppel, a nyári Pikniket amit közösen az Abbotsfordi és a Seattle-i testvér gyülekezet tagjaival Nemes Adél Segéd -Lelkésszel tartott meg, valamint a hagyományossá vált karácsony elötti Bazárunkat.
Ezek mind áldozattal, erőfeszítő munkálatokkal járt. A többi egyházi események előkészületek pl.:sütés, főzés, mind a lelkész házaspár otthonából történtek. Nem volt ez kis dolog, ha alapul vesszük, a 10. éves Jubileumi Ünnepélyünk megrendezését és a számtalan vendég elhelyezését, vendéglátását. Hála telt szívvel tekintünk vissza, hogy testvéreink, velem együtt áldozatokat hoztak: időt, anyagi támogatást és fáradságot nem kímélve tették ezt a nagy szolgálatot azért: mert szívük ezt diktálta, a hűség és kitartás, valamint a szerető összefogás. A keresztyén ember, keresztyéni példamutatásban jár és él. Ősszefog szükség idején és segit egymásnak, egyházának. Ezt a szolgálatot, fizikai és anyagi áldozatot mindnyájan szívből tettük egységben, békességben, egyházunk érdekében, Isten dicsőségére. Ez a kis gyülekezet mint „mustár mag” működött, de a Lélek ereje által eredményes teljesítménnyel.
Gyülekezetünk Női Köre nevében mondok köszönetet mindazoknak a honfitársainknak akik rendezvényeink alkalmával résztvettek és támogattak bennünket. Köszönetünket és elismerésünket fejezzük ki minden testvérünk felé akik imádságos szívvel hordozták gyülekezetünket, szeretetükkel körülvettek és odaadással mellénk álltak.
Isten áldása legyen mindnyájukon, a hűséges szíveken, adakózó lelken és szorgalmas kezeken.
Fábián Erzsébet nt. asszony
Tiszteletbeli Elnök